2012. március 25., vasárnap

Megint virágos

Úgy döntöttem, megint megpróbálkozom egy virágmintával. Ezt az ötletet a neten láttam valahol, hát gondoltam, kipróbálom. Szerintem egész jó lett. Történelmi pillanat, nem tudom, miért, de most a jobb kezem sikerült jobban! Ezt jól nézzétek meg, mert ilyet nem gyakran fogtok látni! :)
Egyébként ezt a mintát borzasztóan egyszerű elkészíteni, csak egy vékony ecsetes díszítő lakk kell hozzá.

Bal kéz

Jobb kéz

Nemsokára jön a húsvét, és a boltok egyre inkább tele van nyuszis holmikkal az én nagy örömömre, de a tárcám nagy bánatára! Bár az a szerencse, hogy ritkán találok olyan nyuszis holmit, amin tényleg aranyos nyuszi van, mert csak az olyat szeretem, ami igazi nyuszira hasonlít. Így esett, hogy tegnap az Oktogonon a virágosnál megláttam ezt a cukiságot, és nem bírtam otthagyni :)



Ti milyen virágmintás körmöket szerettek legjobban?

2012. március 24., szombat

Essence és Rose Nail teszt

Ma nem terveztem bejegyzést készíteni, de amikor körömlakkot akartam választani a mai napra, mégis megszületett a fejemben ez a poszt, mivel nem tudtam dönteni két szín között, végül úgy döntöttem, hogy összehasonlítom őket, mert a döntésképtelenségem oka az volt, hogy a két lakk borzasztóan hasonlít egymásra!
A két lakk:
Essence Choose me!
És a Rose Nail 115

A két körömlakk

Kicsit közelebbről az Essence - ez kicsit jobban csillog

És a Rose Nail lakk közelebbről

Az üvegben kicsit különbözőbbnek tűnnek, de körmön nem is különböznek annyira!
Ezen a képen mind a két lakk EGY rétegben van a körmömön. A Rose Nail lakknak teljesen mindegy, hogy egy vagy több rétegben festem, semmi különbség nincs, bőven elég belőle egy réteg. Az Essence-ből két rétegre van szükség mindenképpen, mert egy rétegnem kicsit átlátszik a köröm (csak a gyűrűsujjamon van Essence lakk, a többin a Rose Nail!)


Itt már 2 rétegben van fent az Essence lakk is (A Rose Nail-t hagytam 1 rétegben, mert tökéletes úgy is)
Különbség szerintem nem sok van, nagyon minimálisan jobban csillog az Essence, de a színe tök ugyanaz!


Egyébként árban sem sok különbség van a kettő között, az Essence 350 volt, a Rose Nail pedig 300. Esetleg az sokat számít, ha ezt az árat nézzük, hogy amíg az Essenceből ennyiért 5 ml-t kapunk, addig a Rose Nailből 18 ml-t. Azért ez nem egy elhanyagolható különbség szerintem! Minőségre pedig szinte ugyanaz. Mindkettő ugyanolyan hamar kezd el lepattogni a körömvégről!

Nektek melyik tetszik jobban a kettő közül? Szerintetek melyik lakk éri meg jobban? A kicsivel jobban csillogó Essence, vagy a jóval több Rose Nail?

2012. március 23., péntek

Fehér virágok

Elég kezdetlegesre sikerült ez a minta, de mellettem szóljon, hogy nem is volt rá sok időm. Meg hát annyira nem is egyszerű elkészíteni ezt az ötletet. De majd még tökéletesítem a módszert a közeljövőben! Alapszínnek az új Aden rózsaszínt használtam, a fehér Moyra, a virágok közepén a sárga pedig az Essence Mellow yellow. Az egész mintát a pontozóval készítettem el.


2012. március 21., szerda

Megint színes

Nem nagyon tudtam elszakadni ettől a minden köröm más színű dologtól, úgyhogy most tyúklábmintával díszítettem, és a pasztell helyett élénkebb színeket használtam.
Narancssárga: S-he
Sötétrózsaszín: Aden
Sötétkék: Rose Nail
Halvány rózsaszín és zöld: Moyra
A nyomdázáshoz a Konad M63 sablont használtam. És a végén amikor elkészültem vele Az Essence Special effect topper mattítóval kentem le az egészet.
Elég sokat szenvedtem vele, mert itt-ott belenyúltam, újra kellett festeni, aztán volt amelyiknél elrontottam a nyomdázást, és azt a körmöt teljesen le kellett mosni és elölről kezdeni. Majd a végén túl korán kentem fel a fedőlakkot, így kicsit elkenődött a minta is sajnos. De azért szerintem egész jó lett a végeredmény. Nektek hogy tetszik?


Tudom, hogy még nincs annyira jó idő, hogy papucsot meg szandált húzzunk, de egész télen nem festettem ki a lábkörmeimet, de most újra kedvet kaptam hozzá. Az új Aden lakkot használtam hozzá (ami a fenti képen a mutatóujjamon is van. Igen, ez az a lakk, amit nemrég el is törtem). Aztán úgy gondoltam, megpróbálom valamivel feldobni, így a hétvégén vásárolt Lora csillámos fedőlakkot kentem rá, abban a reményben, hogy tartóssá teszi a lakkozást, mert bár szeretem, ha ki vannak festve a lábkörmeim, magát a festés műveletét valamiért nem nagyon szeretem csinálni. Szóval a végeredmény ez lett:



Hétvégén még azt is említettem, hogy a párom vett magának egy Tisza hátizsákot, csak nem tudtam a posztba képet feltölteni róla, mert nem volt itthon, amikor fotóztam, de most végre sikerült a táskáról is képet készítenem, úgyhogy most ezt is megmutatom:


És a végére megint megörvendeztetlek titeket Artúrral, amint épp nagyon "segít" nekem a rendrakásban :) Éppen ágyneműt húztam, és az nálam azért nagy meló mert le kell pakolnom az összes plüsst az ágyamból, pedig nem kevesen vannak. (Igen, 23 évesen még mindig tele az ágyam plüssökkel, dehát ez van) :))



Ti milyenre szoktátok festeni tavasszal/nyáron a lábkörmeiteket?

2012. március 18., vasárnap

Tavaszi színek

Mivel beígértem a hétvégére a tavaszi színeket, de végül fekete körmöket csináltam, most pótoltam a hiányt, és körömnyomdával, és pár pasztell színnel egy érdekes dolgot kreáltam :) Igazából ezt az összeállítást kb. 1 hónapja tervezem, csak mindenképpen meg akartam várni vele a jó időt, mert nem illett a borús, hideg időhöz, sokkal inkább megy ehhez a gyönyörű napsütéses tavaszhoz.



Körömnyomdázás előtt is készítettem egy képet, mert ezek a színek már így önmagukban is gyönyörűek a díszítés csak a hab a tortán:



Amiket felhasználtam:
Kék, zöld rózsaszín: Moyra
Sárga, halványzöld: Essence (Mellow Yellow és You belong to me)
Fedőlakknak pedig a tegnap vásárolt Lora gyöngyházfényű lakot használtam
A körömnyomdasablon pedig szintén Essence


Próbáltam pár közeli képet is csinálni, hogy lehessen látni a rózsaszínes csillogást, amit a Lora fedőlakk kölcsönöz az egésznek, ha úgy esik rá a fény:




Ti milyen tavaszi és pasztell színeket szerettek legjobban használni ilyenkor?

Tavaszi shopping

Tegnap kicsit körbejártuk a várost, és vettem pár dolgot :) Az Essence-el most nem volt szerencsém, szerettem volna ezüst színű Nail Art pen körömdíszítő tollat venni, és ezért 3 Rossmant is megnéztem. Az elsőben nem volt egy darab sem. A másodikban egy utolsó darab volt még, viszem nagy boldogan a pénztárhoz, ahol közli velem a nő, hogy nincs rajta vonalkód, így nem tudja lehúzni, szóval ha ez az utolsó darab, akkor így jártam... Kissé szétvetett az ideg már itt. Majd elmentem egy harmadik Rossmannhoz, ami még útba is esett, amiről viszont kiderült, hogy 10 perccel korábban zárt be. Szóval Nail Art pen nélkül maradtam :(
Voltunk még a Tisza boltban is, ahol a párom vett magának egy hátizsákot, amit állítólag majd néha én is használhatok :))))))
Aztán betértünk egy Euro Familybe, ahol vettem egy Rose Nail csillámos fedőlakkot, és 2 Lora lakkot (itt kerül 290-be 2db Lora lakk)
Aztán vettünk Artúrnak szénát meg tápot, azt hazacipeltük, és végül még az Ázsia centerbe is elmentünk.

Az új szerzemények

Lora csillámos fedőlakk

Lora gyöngyházfényű lakk

Ezt a lakkot már ismeritek, egy ilyet törtem el a hét elején

Barna lakkra már nagyon fájt a fogam, de a Moyra barnája nem volt túl szép,
viszont amikor megláttam ezt a Cosmiss lakkot, beleszerettem a színébe

Rose Nail rózsaszín-kék csillámos fedőlakk

Közelebbről nézve itt-ott elvétve még csillagok is vannak benne

Szemhéjtus - Már naaaaagyon nagyon régen nem vettem sminkcuccot

De most leküzdhetetlen vágyat éreztem egy csillámos holmi után


Nem tudom, mikor lesz alkalmam kipróbálni, de nagyon szépnek tűnik

Bár minimális dörzsölés után ennyi marad belőle a kezemen, remélem, hogy
a szemhéjamon kicsit tartósabb lesz.


2012. március 17., szombat

Fényes és matt

Tudom, hogy tavaszi színeket ígértem a hétvégére, és ilyen szép időhöz valóban az is illene, de aztán jött egy ötlet, amit nem bírtam ki, hogy ne valósítsak meg azonnal. Szóval ez most minden, csak nem tavaszi. :) Moyra fekete lakkot használtam. Miután megszáradt teljesen (több, mint 1 órát vártam vele biztos, ami biztos) leragasztottam az egyik felé celluxal, és lekentem mattítóval. Az eredeti ötletem eddig tartott, félig fényes, félig matt. Aztán túl egyszerűek tűnt, és a 2 fél közti határvonal sem volt túl szép, és nem is volt túl feltűnő, hogy különbözik a 2 oldal, ezért úgy döntöttem, hogy előveszem a pár napja használt pöttyözést, és ezüst színű pöttyökkel elválasztottam középen. Szerintem elég elegáns lett a végeredmény :)




2012. március 14., szerda

Katica

Háááát ez az ötlet fejben jobban nézett ki, mint ami végül megvalósult belőle :) Azért remélem, az ötlet tetszik, még ha a kivitelezés kicsit gyengére is sikerült most.
Azt olvastam, hogy hétvégén nagyon tavaszias idő lesz, úgyhogy a hét második felére valami tavaszias lakkozást tervezek majd. Mondjuk ezt is annak szántam, mert hát nemsoká láthatunk már katicákat :)


2012. március 12., hétfő

Vásárlás és az én felülmúlhatatlan tehetségem

Most nem csak arról lesz szó, hogy miket vásároltam szombaton, hanem arról is, hogy milyen hihetetlenül jól indult ez a nap, és mennyire tehetséges vagyok :D Fogadni mernék, hogy nem tudjátok utánam csinálni azt a sorozatot, amit én ma elkövettem :)))

De először is a vásárlás. Említettem korábban, hogy szükségem van egy fekete lakkra, mert besűrűsödött az Essence feketém, és az átlátszó fedő- és alapozólakkom is meghalt. Most beszereztem ezeket, de sikerült még pár apróságot is vennem ezen kívül. Megláttam azt a lakkot, amit kb. 2 hónapja kinéztem magamnak, úgyhogy ez is színesítette egy időre a gyűjteményemet. De csak egy időre.
Szóval a lakkok:


Ez a gyönyörű rózsaszín Aden lakk:


Mivel közeleg a húsvét a boltokat elárasztják a nyuszis holmik, amik azt jelentik, hogy nekem végem :) Legalábbis a tárcámnak mindenképpen. Ezt a kis nyuszis minibögrét a párom vette nekem:


Ezt a nyuszis kiszúró formát pedig már 2 hete láttam az egyik háztartási boltban, de végül úgy döntöttem, hogy nem veszem meg, de azóta is bántam ezt a döntést, úgyhogy most mégis megvettem. Ha egyszer sikerül vele valamilyen nyuszis süteményt alkotnom, mindenképpen megosztom veletek :)


Ennyit a bevásárlásról, végre rátérhetünk hihetetlen tehetségemre. Az egész azzal kezdődött, hogy tegnap sikerült szépen megfáznom, és eléggé fájt a torkom, amikor reggel felébredtem. Csináltam magamnak egy forró teát, amit behoztam ide az asztalra a gép elé. Egyszer csak hallottam valami pattanó hangot, de nem tudtam beazonosítani, hogy mi volt az, nem is foglalkoztam vele. Aztán ahogy arrébb húztam a teásbögrét, láttam, hogy sikerült úgy letennem, hogy hozzáért a forró bögre a legújabb gyönyörű Aden lakkomhoz, és a hőtől elpattant az üvege:


Mivel az üveg egyben maradt, és nem folyt szét, gondoltam, teszek egy próbát, hogy még mielőtt szegény a kukában végzi, hátha ki tudom festeni vele a körmömet legalább egyszer. Amikor megpróbáltam lecsavarni a kupakot, akkor pedig ez történt:



Szomorú látvány nem? :( Még jó, hogy csak egy 350 forintos lakkról beszélünk, amit a jövő hétvégén újra meg fogok venni :) De azért akkor is sajnálom.

De nehogy azt gondoljátok, hogy ennyi volt :D Le is kellett ám ezt takarítani. Borzasztó zseniális módon, épp kifogyott a körömlakklemosóm, így új üveggel bontottam, aminek kb a negyedét kiöntöttem az asztalra, mert takarítás közben felborítottam. (Igen, már csináltam ilyet nem is olyan régen) A szag csak egy dolog, de befolyt a billentyűzetem alá, és kicsit megoldotta azon is a festéket:


Szóval mára elment a kedvem attól, hogy valami szépet alkossak, így csak kifestettem a körmöm egy egyszerű csillogós lakkal, és kész :)



Veletek történtek hasonló dolgok? Szívesen várom a sztorikat, ha ti is hasonló tehetséggel rendelkeztek. :)

2012. március 10., szombat

Lora pöttyös

Még nem jutottam el a vásárlásig, de nemsoká elindulunk, úgyhogy holnapra már lesz végre fedőlakkom is (ezt most is kihagytam, meg az alapozást is. A tegnapi kéktől elég ocsmány színe van a körmömnek, de ezt szerencsére úgysem látja senki :))) )
Szóval most a kék után egy kicsit melegebb színre vágytam, de túl unalmas volt önmagában, úgyhogy pöttyözővel dobtam fel egy kicsit. Sajnos a kép nem adja vissza igazán ennek a rózsaszínnek az árnyalatát, élőben sokkal szebb, sötétebb, mint képen. Azért remélem, az ötlet tetszik :)