A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csillag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csillag. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 19., kedd

The Avengers #3: Amerika kapitány


Végre valahára ez is elkészült :) Eredetileg nem ilyenre szerettem volna, hanem egy körömre szerettem volna az egész mintát (kék+csillag és piros-fehér sávok), de ez a piros és a kék lakk mindkettő pont olyan gyenge fedésű, hogy egymásra nem lehet kenni őket, úgyhogy maradtak külön a minták :) A kék, a piros és a fehér díszítő lakk mind Rose Nail, a csillagot pedig természetesen körömnyomdával csináltam.
Íme a végeredmény:





2012. május 10., csütörtök

Neon körmök és mellé egy kis finomság

Mostanában sokfelé olvasom, hogy idén divatosnak számítanak a neon lakkok. Akadt is belőle egy itthon, amit már régebben vettem, de még sosem volt a körmömön, hát most tettem vele egy próbát. Élőben azért sokkal feltűnőbb, élénkebb a színe, mint a képeken, sajnos nem adja vissza a fotó ugyanazt a hatást. A díszítést minimálisra vettem, mert egy ilyen feltűnő színt nem szükséges még feltűnőbbé tenni :) Úgyhogy csak körömnyomdával kapott pár csillagot.





A lakknak egyébként (mint ahogy tapasztaltam, általában minden neon lakknak) nagyon gyér a fedése, és több réteg kell belőle. Én 3 réteget használtam, és így szerintem nagyon szép lett a fedése. 2 réteggel is elment volna, de azért hárommal mégis csak az igazi :)

És a végére egy kis finomság: életem második pizzája :)) Karcsinak annyira ízlett tegnap az első, hogy el is fogyott az utolsó morzsáig, és ma megint pizzát kellett sütnöm :D

Sütés előtt:

Sütés után:




Ti hogy álltok a neon lakkokhoz? Tetszenek vagy túl feltűnőek? Próbáltatok már valamilyen neonszínt?



2012. március 18., vasárnap

Tavaszi shopping

Tegnap kicsit körbejártuk a várost, és vettem pár dolgot :) Az Essence-el most nem volt szerencsém, szerettem volna ezüst színű Nail Art pen körömdíszítő tollat venni, és ezért 3 Rossmant is megnéztem. Az elsőben nem volt egy darab sem. A másodikban egy utolsó darab volt még, viszem nagy boldogan a pénztárhoz, ahol közli velem a nő, hogy nincs rajta vonalkód, így nem tudja lehúzni, szóval ha ez az utolsó darab, akkor így jártam... Kissé szétvetett az ideg már itt. Majd elmentem egy harmadik Rossmannhoz, ami még útba is esett, amiről viszont kiderült, hogy 10 perccel korábban zárt be. Szóval Nail Art pen nélkül maradtam :(
Voltunk még a Tisza boltban is, ahol a párom vett magának egy hátizsákot, amit állítólag majd néha én is használhatok :))))))
Aztán betértünk egy Euro Familybe, ahol vettem egy Rose Nail csillámos fedőlakkot, és 2 Lora lakkot (itt kerül 290-be 2db Lora lakk)
Aztán vettünk Artúrnak szénát meg tápot, azt hazacipeltük, és végül még az Ázsia centerbe is elmentünk.

Az új szerzemények

Lora csillámos fedőlakk

Lora gyöngyházfényű lakk

Ezt a lakkot már ismeritek, egy ilyet törtem el a hét elején

Barna lakkra már nagyon fájt a fogam, de a Moyra barnája nem volt túl szép,
viszont amikor megláttam ezt a Cosmiss lakkot, beleszerettem a színébe

Rose Nail rózsaszín-kék csillámos fedőlakk

Közelebbről nézve itt-ott elvétve még csillagok is vannak benne

Szemhéjtus - Már naaaaagyon nagyon régen nem vettem sminkcuccot

De most leküzdhetetlen vágyat éreztem egy csillámos holmi után


Nem tudom, mikor lesz alkalmam kipróbálni, de nagyon szépnek tűnik

Bár minimális dörzsölés után ennyi marad belőle a kezemen, remélem, hogy
a szemhéjamon kicsit tartósabb lesz.


2012. január 31., kedd

Gyönyörűséges zöld

Kipróbáltam azt a sötétzöld Rose Nail lakkot, amit vasárnap vettem az Ázsia centerben, és IMÁDOM :)
Hogy ne legyen annyira egyhangú, egy kis csillaggal próbáltam feldobni, amit körömnyomdával készítettem:

Még természetes fényben se nagyon sikerült visszaadni a képen az eredeti színt, inkább kékesnek tűnik.



vakuval


Ez a kép talán közelebb áll a valódi színéhez:


2012. január 25., szerda

A körömnyomda

Van egy nagyon egyszerű, és nagyon mutatós körömdíszítési technika, amit nemrég fedeztem fel, de máris szerelmes vagyok belé. Pillanatok alatt olyan körmöket tudok vele varázsolni, hogy az emberek első ránézésre nem akarják elhinni, hogy én csináltam magamnak. Kétbalkezeseknek is (amilyen jómagam is vagyok) ajánlott ;)

Természetesen a körömnyomdáról beszélek :)

Amire szükség van hozzá:

Mintasablon
Nyomda
Lehúzó
Nyomdázáshoz való körömlakk

Érdemes a kezdő készletbe belefektetni pár ezer forintot, mert ha az ember megvette az alapokat, azt akárhányszor lehet használni, legfeljebb lakkot kell venni hozzá, ha elfogy.

Az Essence-nek vannak sablonjai és teljes nyomdakészlete is. A sablonok egyenként kb 500 Ft-ba kerülnek, a teljes készlet 1000 Ft körül van, de ezt csak egyszer kell megvenni.
Én nem Essence készletet vettem, hanem valami névtelent 1300-ért. Hát így jártam, akkor még nem tudtam, hogy az Essence olcsóbb.

Vannak még Konad termékek is, amik ennél jóval drágábbak. Az egyszerű csomagok, amit csak a nyomdát meg a lehúzót tartalmazzák 2500-nál kezdődnek, bár az tény, hogy valóban minőségi dolgokról van szó!

A nyomda és a lehúzó (úgy tudom, a fém pengés lehúzó jobb, mint a műanyag. Nekem műanyag van, és eddig tökéletesen bevált ez is)



Az Essence-nek 3 féle nyomdához való körömlakkja van jelenleg: Fekete, fehér és ezüst. Az ezüstöt én mellőztem, mert Konadból próbáltam ezüstöt, és se világos, se sötét alapszínen nem mutat jól, sőt, annyira halvány, hogy szinte nem is látszik.
Ezek a nyomdázáshoz való Essence lakkok 500 Ft körül vannak, ami egyáltalán nem vészes érte. A különbség az, hogy ezek jóval sűrűbbek, mint a normál lakkok.
Néhány sima (nem nyomdához való) lakkal is működik a dolog, de többségében inkább ezekkel lehet szép mintákat csinálni. Kár, hogy az Essence-nek csak ez a három színe van, azért én reménykedem, hogy a jövőben lesznek majd színesek is.
Ha színes lakkra vágytok a nyomdázához a Konad termékekből van sokféle szín. 1500 Ft körül van darabja, én még nem jutottam odáig, hogy ezeket meg tudjam venni :)


Ez a mintakorong volt az alapcsomaghoz, amit megvettem, nagyon cuki minták egyszerű díszítéshez.


A masnit ki is próbáltam egy halvány lila Moyra alapszínen. Ez az első próbálkozásaim között volt, ezt a sima fekete Essence lakkal nyomtam, mert még nem volt meg a nyomdához való lakkom, de ezzel is egész jól sikerült.



Az Essence sablonok közül ez fogott meg igazán, bár jelenleg összesen csak 3-4 féle sablon kapható. Nem tudom, hogy mi lehet a pontos oka, talán az, hogy nem az Essence lehúzós, és nyomdát használom hozzá, de a kockás és a karikás mintát nem nagyon tudom megcsinálni szépen, mert mindig hiányzik egy része a mintának. Majd még próbálkozom, hátha sikerül, mert amiatt a két minta miatt vettem meg a sablont.


A következő három Konad sablon. A Konad közül lehet válogatni, mert rengeteg féle mintájuk van. Ezek csak a kedvenceim, amiket így első körben megvettem (1500 Ft/db). Azért ez nem annyira olcsó dolog, majd apránként szerzem be, amik tetszenek.

 Az elsőt főként a kotta minta miatt vettem, mert abba beleszerettem.

Nem sikerültek tökéletesre első próbálkozásra, de nem adom fel, legközelebb majd szebb lesz.


Bár a kotta minta miatt vettem meg a sablont, mégis beleszerettem ebbe a virágos mintába is. A türkiz Essence alapszínre nyomtam rá, és szerintem gyönyörű lett a végeredmény:



Ez volt az első Konad korongom, amit a tyúkláb minta miatt vettem, mert ez nagy kedvencem egy ideje.




Mint már korábban említettem, vettem első körben egy ezüst színű Konad lakkot, ami nem vált be, mert nagyon halvány volt. Alig használtam, épp csak kipróbáltam, ezért vettem a bátorságot, és visszavittem, és voltak olyan kedvesek, hogy engedték visszacserélni a lakkot. Így nem egy másik lakkra, hanem egy mintakorongra cseréltettem ki, és még ráfizettem 200 Ft-ot, de így legalább nincs egy felesleges lakkom, amit semmire nem tudok használni, hanem ezt választottam helyette:

Ebből még csak a kockásat próbáltam ki: