A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöld. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöld. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 7., péntek

Hasznos kis bevásárlócsomag

Elmentünk ma az Ázsia centerbe, és már 2 hete készülök megvenni ezeket a dolgokat. Nagyon vágytam már többféle méretű pontozóra, és igazi pici, vékony ecsetre, amivel aprólékos mintákat lehet festeni (aztán majd meglátjuk hamarosan, hogy tényleg sikerül-e). A körömreszelő szükséges volt már, mert eléggé elkoptak, amik vannak. A lakkot meg csak úgy megláttam, és nagyon tetszett a színe!

A pontozó készlet mindössze 1200 Ft volt
Az ecsetcsomag 800 Ft
A körömreszelő 150
A lakk pedig 300















Őt pedig még a múlt héten vettem 299-ért a Rossmann leárazáson, mivel az ezüst nyomdázó lakk már nagyon hiányzott a gyűjteményből. Remélem, nemsoká őt is lesz alkalmam használni.

2012. augusztus 27., hétfő

Ezüst-fekete felhős minta

Ez a minta is már ezer éve a tervezettek között szerepel, és most végre volt kedvem megvalósítani. Igazából, amikor kifestettem a körmeimet a zöld Moyra lakkal még elképzelésem sem volt, milyen minta kerül rá, aztán ugrott be, hogy ez egy nagyon egyszerű minta, és gyakorlatilag millióféle színkombinációban meg lehet csinálni, csak a fantázia szab határt. Ha Google-ban rákerestek a felhős körmökre, rengeteg jobbnál jobb ötletet fogtok találni. Én most ezek mellett a színek mellett döntöttem, de simán el tudnék képzelni egy rózsaszín-kék-sárga kombinációt is.








A elkészítés pofonegyszerű: Az alapszínre három különböző hosszúságú csíkot kell húzni a körömlakkal, aztán amikor megszáradt, jöhet rá a harmadik szín. Nem is tart sokáig :)




Nektek milyen színekkel tetszene legjobban ez a minta?


2012. augusztus 17., péntek

Kisütött a nap - szebb képek a tegnapi körömről

Most, hogy végre idesütött a nap, gyorsan csináltam pár új képet a tegnap készült körmökről. Sokkal jobban látszanak itt a színek, itt már hasonlít arra a kép, amilyen élőben is :)








Hogy tetszik?

2012. augusztus 16., csütörtök

Water marble víz helyett fóliával

Régóta tetszik a Water Marble technika, és szerettem is volna kipróbálni, de nagyon naaaaagyon macerásnak találtam, így sosem vitt rá a lélek, hogy nekiüljek. Épp ma Andi, a Bikira blog egyik szerkesztője kilinkelte Facebookra ezt a technikát, és úgy éreztem, muszáj azonnal kipróbálnom. Így elsőre szerintem elég jól sikerült :) Fehérre festettem a körmeimet alapnak, aztán kiválasztottam 3 pasztellszínt (utolsó kép), és teljesen random módon rátettem az ecsettel pacákat a körmömre, amiket aztán egy darab fóliával egymásba kentem. Nagyon egyszerű és mutatós a végeredmény. Azt hiszem, meg fogom csinálni élénkebb színekkel is! Gyorsabban el lehet vele készülni, mint pl az előző pöttyössel. (Ami egyébként 6 napig volt a körmömön, ma mostam le, és egyáltalán nem kopott, ami nagyon meglepő, főleg a feketénél, mert az nagyon hamar meglátszik, ha elkezd kopni.)













És a lakkok, amiket használtam, és a fólia:


2012. augusztus 8., szerda

Felhők és szivárvány

A hosszú kihagyás után egy szép szivárványszínű díszítés ihletett meg újra :) Csak egy körmömre szerettem volna szivárványt festeni, így a többire francia stílusban  felhőcskéket készítettem. A felhőkhöz az Essence Nail Art Stylist tollat használtam a szivárványhoz pedig az Essence Nail Art designes setből az vékony ecsetet. A végén pedig egy csillámos fedőlakkal kentem le az egészet. Napfény hiányában a képek kevésbé lettek jók. Próbálkoztam vakuval is és természetes meg lámpafényben is.
Hát ezt sikerült kihozni belőle:






És a lakkok, amiket használtam:
Fehér, piros, kék, lila, átlátszó: Rose Nail
Narancssárga: S-he
Sárga: Essence
Zöld: Moyra
Csillámos fedő: Lora


2012. június 27., szerda

Főszerepben a neon

Kipróbáltam együtt az összes neon lakkomat :) Szerintem ez túl sok egyéb kommentet nem igényel, a képek magukért beszélnek!
Annyit mondanék csak el, hogy a rózsaszínnek elég volt egyetlen réteg, a kéknek és a narancssárgának kettő kellett, sárgából és zöldből pedig 3-3 réteg van a körmömön.