A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DIY. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: DIY. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 13., csütörtök

DIY - Üveglencsés medál

Kivételesen most egy kis kreatív bejegyzés következik, most kicsit eltekintek a körmöktől :)

Nagyon tetszettek ezek a medálok, és a napokban kaptam egy tippet, hogy hol lehet hozzá alkatrészeket venni, úgyhogy tegnap meglátogattam az üzletet. A medált és az üveglencsét együtt 700 Ft-ért vettem. Plusz a ragasztó 290 volt még.
Nem tudom, hogy egyébként ezt így szokták-e csinálni, akik nálam jobban értenek hozzá, de szerintem nem lett rossz a végeredmény:


Az alapkellékek:


Ehhez kerestem neten egy képet, amit szerettem volna beletenni. Kinyomtattam, rátettem arra a részére az üveget, amit bele szerettem volna tenni, és körberajzoltam, majd kivágtam:



Végül pedig jöhet a ragasztás, és már kész is:


Elég hamar el lehet készíteni, olyan mintát tehetek bele, amilyet csak szeretnék, és gyakorlatilag 700 Ft-ból van egy nyakláncom :) Ezt most csak próbának vettem, de lehet, hogy még próbálkozom mással is, volt kerek, ovális, szögletes alakú medál is. Ötleteim mindenesetre vannak bőven :)


Ti milyen saját készítésű ékszerrel próbálkoztatok mostanában?


2012. január 25., szerda

Néhány saját készítésű cukiság

Gyűrűket nagyon egyszerű varrni. Kell hozzá egy pár színes szalag, amiből meg lehet csinálni a masnit. Célszerű megvarrni, mert elég nehéz magunknak masnit kötni az ujjunkra ;) Lehet fém gyűrűre is felvarrni, én jobban szeretem ugyanabból az anyagból elkészíteni a gyűrű részét.



Így néz ki kézen (még abból az időből, amikor műkörmöm volt):


Ezt a kis medált egy unalmas délutánon készítettem, hirtelen ötlet volt. Egyszerűen piros anyagból kivágtam két szívecske formát, összevarrtam, és egy régi kabát bélésanyagával kitömtem. Tanulság: minden régi vacak anyagot fel lehet használni valamire :)

Ehhez a kis aprósághoz csak egy pengető kell, egy forró tű vagy vékony szög, és kész :) A karikát, amit rátettem egy régi soha nem használt bizsu nyakláncról szedtem le, de hobbi boltban lehet kapni hozzá ilyeneket pár forintért.




A következők nem az én műveim, hanem Vivi csinálta nekem karácsonyra kisüthető gyurmából:


(Ez valójában nyuszi, még ha nem is látszik, de én nagyon szeretem)