A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fekete-fehér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fekete-fehér. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 19., vasárnap

Sakktábla

Tegnap délután körömnyomdához volt hangulatom, úgyhogy végre eljutottam odáig, hogy most először használtam az Essence körömnyomda sablont. Nagyon tetszik ez a minta, és más színekben is ki fogom majd próbálni a jövőben, de így elsőre a "sakktábla színt" szerettem volna elkészíteni. A végeredményt egyenesen imádom:


2012. február 14., kedd

Fekete-fehér

A Valentin napi körmök most elmaradnak, mert nagyon nem vagyok oda ezért az ünnepért, így ma olyat alkottam, amit már rég szerettem volna, csak még nem jutottam el odáig. Sajnos nem volt rá túl sok időm, meg elég szétszórt is vagyok ma, úgyhogy ritka csúnyára sikerült sajnos a dolog, ezért nem is fotóztam le az egészet, csak kiválasztottam egy szebbre sikerült ujjat, hogy legalább lássatok belőle valamit :) Remélem, tetszik, nekem ez a minta mindent felülmúl, nagyon nagyon szeretem mindenen. Több embertől is kaptam rá dicséretet a nap folyamán.



De azért cserébe, hogy most nem sikerült normális képet készítenem erről az alkotásomról, megosztom veletek, ki az én második nagy szerelmem (ha már Valentin nap van) :))



Szóval ő Artúr, aki a látszat ellenére nem nyuszi, hanem egy nyúlbőrbe bújt ördögfióka :)


Szép estét nektek, és drukkoljatok, hogy a következő alkotásom jobban sikerüljön!