A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rose nail. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rose nail. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 15., szombat

Színes cukorkák

Tudom, megígértem, hogy nem hagyom abba a blogolást, ami igen nehéz feladat, mert nem nagyon van időm foglalkozni a körmeimmel, általában még az egy színnel kifestés is gondot okoz. De most volt egy kis időm alkotni valamit, így arra gondoltam, akkor már nektek is megmutatom. Kicsit kijöttem már a gyakorlatból :)
A színösszeállítást a képen látható karkötő ihlette. Fedőlakknak pedig gondoltam, kipróbálom végre a Essence Space queen lakkját, amit kb több, mint fél éve vettem, de még sosem használtam.


2012. október 19., péntek

Circus confetti

Csillámos körmök mellett döntöttem, mert a munka miatt hamar elkezdett kopni a lakkom, de ez így tartós, már 3 napja rajtam van kopás nélkül. És persze abba is belegondoltam, hogy ezt a lakkot amióta megvettem szinte nem is használtam csak egyszer, és akkor is csak egy körmömre, úgyhogy most előkerült :) Kicsit jobban tetszene, ha színesebb lenne, de azért így sem rossz. Csak már előre utálom azt a napot, amikor majd ezt le kell mosni :( Azért sem használok túl gyakran csillámos fedőlakkot, mert nagyon nem szeretek szenvedni a lemosásával. 





2012. október 5., péntek

Állatmintás körmök #1: Zebra

Ezek a körmök a Németországban vásárolt Essence körömnyomda sablonnal készültek. Nekem nagyon bejön, imádom őket, és már nagyon várom, hogy a többi állatmintás sablont is kipróbáljam! Nagyon hamar megvoltam vele, és szerintem sokkal szebb lett, mintha szabad kézzel próbáltam volna csíkozni, az biztos nem hasonlított volna zebrára :)





Ti szeretitek az állatmintás körmöket? Melyik minta a kedvencetek?


2012. szeptember 15., szombat

Elegáns körmök évfordulóra - körömnyomda

Holnap lesz a 2. évfordulónk, de tegnap ünnepeltünk, mert a hétvége most kicsit zsúfolt. Étteremben voltunk, és ezt a körmöt választottam az alkalomhoz.. A lila Rose Nail lakk még egy téli szerzemény, de most az őszi idő hatására az ilyen sötétebb színekhez volt több kedvem. A nyomdázást az új ezüst színű Essence lakkal csináltam. Nekem nagyon tetszik a végeredmény, folyton nézegetem a körmeimet :))









Egyébként ez a szín már önmagában is gyönyörű, nagyon nagyon szeretem ezt a lakkot. 2 rétegben csodaszépen fed, és csillog-villog az erős fényben. Kevesebb fényben pedig nagyon sötét lila, már-már feketének is lehet nézni.







1-2 kép az évforduló ünneplésről. A Trófea étteremben voltunk, és kaptunk tortát is :)



A hétvége pedig a nagy ünneplés után ezzel telik nálam, mert hétfőn lesz a KRESZ vizsgám, úgyhogy drukkoljatok majd, mert nagyon naaagyon szeretnék már autóba ülni végre :))


2012. szeptember 9., vasárnap

Zongora

Nagyon tetszik nekem ez a minta, bár nem sikerült olyan jól, mint szerettem volna. Fogalmam sincs, miért, de  ahogy elkezdtem a vékony ecsettel a mintát megfesteni, annyira remegett közben a kezem, hogy egy normális egyenes vonalat se voltam képes húzni. Szóval most csak ennyit sikerült ebből kihozni. :) Az egyik új ecsetemet használtam hozzá. Egyébként borzasztóan egyszerű minta, ha az embernek épp nincs kézremegése :D





2012. szeptember 3., hétfő

Brit zászló

A múlt heti angol órámon beszélgettünk a körmökről, és akkor jött az inspiráció, hogy még sosem csináltam Brit körmöket, pedig ezt is ki szerettem volna próbálni. A végeredménnyel nagyon nem vagyok megelégedve, nem sikerült olyan szépen, mint szerettem, a jobb kezemről meg ne is beszéljünk (de azt ti szerencsére nem látjátk ;) ). Ezt a kéket egyébként még mindig imádom, gyönyörű a színe! A kék és a fehér vékony ecsetes lakk Rose Nail, a piros vékony ecsetes pedig Lora . Ez utóbbinak iszonyú jó az ecsete, vékony, és nagyon nagyon jó vele festeni!









2012. augusztus 30., csütörtök

Oroszlánkirály

Gyerekkorom nagy kedvence Az oroszlánykirály, talán ez volt az első film, amit moziban láttam, és még most 23 évesen is szívesen nézem meg bármikor, és még most is képes vagyok sírni rajta :) Az ötlet ugyanúgy, mint a City Skyline a Cutepolish-ról van. A technika szintén szivacsos, és nagyon nagyon egyszerű! Elsőként sárgával a napot kell megcsinálni szivaccsal. Utána pirossal az égbolt többi részét. Aztán jöhet fekete vékony ecsettel a föld, majd megint szivaccsal a fák koronája, és megint vékony ecsettel a fák törzse.











A hüvelykujjamon csak simán pirossal lakkoztam:



A videó az elkészítésről lépésről lépésre:



Ti is imádjátok a Disney meséket? :)

2012. augusztus 27., hétfő

Ezüst-fekete felhős minta

Ez a minta is már ezer éve a tervezettek között szerepel, és most végre volt kedvem megvalósítani. Igazából, amikor kifestettem a körmeimet a zöld Moyra lakkal még elképzelésem sem volt, milyen minta kerül rá, aztán ugrott be, hogy ez egy nagyon egyszerű minta, és gyakorlatilag millióféle színkombinációban meg lehet csinálni, csak a fantázia szab határt. Ha Google-ban rákerestek a felhős körmökre, rengeteg jobbnál jobb ötletet fogtok találni. Én most ezek mellett a színek mellett döntöttem, de simán el tudnék képzelni egy rózsaszín-kék-sárga kombinációt is.








A elkészítés pofonegyszerű: Az alapszínre három különböző hosszúságú csíkot kell húzni a körömlakkal, aztán amikor megszáradt, jöhet rá a harmadik szín. Nem is tart sokáig :)




Nektek milyen színekkel tetszene legjobban ez a minta?