A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kék. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 15., szombat

Színes cukorkák

Tudom, megígértem, hogy nem hagyom abba a blogolást, ami igen nehéz feladat, mert nem nagyon van időm foglalkozni a körmeimmel, általában még az egy színnel kifestés is gondot okoz. De most volt egy kis időm alkotni valamit, így arra gondoltam, akkor már nektek is megmutatom. Kicsit kijöttem már a gyakorlatból :)
A színösszeállítást a képen látható karkötő ihlette. Fedőlakknak pedig gondoltam, kipróbálom végre a Essence Space queen lakkját, amit kb több, mint fél éve vettem, de még sosem használtam.


2012. október 3., szerda

Körmök, bevásárlás, utazás, születésnap

Kicsit el voltam tűnve az elmúlt 1 hétben, de mentségemre szóljon, nagyon elfoglalt voltam :) Pénteken utaztunk Németországba, és még az előtte lévő 2 napban is el voltam havazva. Angol óra, vezetés, csomagolás, bevásárlás... Nem is nagyon volt időm a körmeimre utazás előtt, csak összecsaptam valamit, ami nagyon nem tetszett, de végül maradt, mert nem volt időm másikat csinálni. Münchenben szerettem volna venni valami olyan körömlakkot, amit nálunk nem lehet kapni, de nem nagyon jött össze, mert amit találtam, abból sem volt olyan szín, ami igazán tetszett volna. Úgyhogy végül pár Essence dolgot vásároltam, ami átszámolva forintban olcsóbban jött ki, hogy ott vettem meg!

Akkor kezdjük is a körmös bevásárlással:

DM-ben és Müllerben voltam vásárolni. Ezek az új üveges Colour&Go lakkok 1,55 Euroba kerültek.



Space Queen:


Oh my glitter:


Absolutely blue:


Ezek sima fekete és fehér körömnyomdához való lakkok, amik nekem már elfogytak, és mindig halogattam a vásárlást, de Münchenben olcsóbb volt, mint nálunk, úgyhogy végre rászántam magam, hogy megvegyem őket. A lakkok és a sablon is egyaránt 1,45 Euro voltak. A francia köröm sablon pedig 0,95 euro.





Kettőt is kipróbáltam az új lakkokból, de ebből csak a Oh my glittert tudom most bemutatni. Az absolutely blue-t még kint kentem fel, de nagyon borús, sötét idő volt, semmi jó képet nem tudtam csinálni róla, mire hazajöttünk pedig már lekopott. Mindkettőről azt tudom elmondani, hogy egy rétegben nagyon nagyon rossz a fedésük, de a második után már teljesen jó. Ez az új ecset eleinte kicsit furcsa volt nekem, de aztán hozzászoktam és egész jó. Viszont a kupak fogása nekem nagyon kényelmetlen. De legalább valamivel több lakk van egy üvegben. Az eddig 5 ml helyett, most 8 ml lakk van benne.



(Még itt hozzá kell tennem egy szomorú megjegyzést. Jövő héttől kezdődnek újra a gitár órák, úgyhogy kénytelen leszek újra rövid körömökre alkotni. Ez most még csak a kezdet, ma reggel vágtam őket ilyen rövidre, de sajnos, ha megyünk majd az első órára, még ennél is rövidebbre kell majd vágnom a körmeimet. Meglátjuk, mit fogok tudni kihozni belőle, de sajnos az az elsődleges a körömfestéssel szemben az életemben.)


Ezen kívül jártunk még szombat reggel a Flohmarkton (bolhapiac), ahol szintén vettem 1-2 jó dolgot. Először is egy táskát, ami keményen 2 euró volt (5 euróról alkudtuk le)


Vettem még egy új otthont a madárkáimnak, 5 euróért (eredetileg 8-ért akarták adni), ami kétszer akkora, mint az eddigi helyük, és nagyon élvezik!


Ezekkel szemben, amit életem párja vásárolt magának :D


Említettem még azt is, hogy indulás előtt csináltam egy díszítést, amivel nagyon nem voltam megelégedve. Ezt most csak így zárójelben megmutatom, de csak erős idegzetűek nézzék meg, mert szerintem nagyon rosszul sikerült az időhiány miatt:


Még indulás előtt kicsit megelőlegezve megkaptam a páromtól a születésnapi ajándékomat is:



És a végére csak úgy pár kép az Oktoberfestről:





2012. szeptember 7., péntek

Cseresznyevirág

Nem nagyon vagyok vele megelégedve, először le akartam mosni rögtön, ahogy a fotók elkészültek. Végül mégiscsak úgy döntöttem, hogy maradhat, bár nem tetszik annyira, mint szerettem volna. Az ágakat az új ecsetemmel festettem, a virágokat pedig különböző méretű pontozókkal. A kék az az Aden, amit ma vettem, nekem nagyon tetszik a színe!












Hasznos kis bevásárlócsomag

Elmentünk ma az Ázsia centerbe, és már 2 hete készülök megvenni ezeket a dolgokat. Nagyon vágytam már többféle méretű pontozóra, és igazi pici, vékony ecsetre, amivel aprólékos mintákat lehet festeni (aztán majd meglátjuk hamarosan, hogy tényleg sikerül-e). A körömreszelő szükséges volt már, mert eléggé elkoptak, amik vannak. A lakkot meg csak úgy megláttam, és nagyon tetszett a színe!

A pontozó készlet mindössze 1200 Ft volt
Az ecsetcsomag 800 Ft
A körömreszelő 150
A lakk pedig 300















Őt pedig még a múlt héten vettem 299-ért a Rossmann leárazáson, mivel az ezüst nyomdázó lakk már nagyon hiányzott a gyűjteményből. Remélem, nemsoká őt is lesz alkalmam használni.

2012. augusztus 22., szerda

City skyline

Ezt az ötletet a cutepolish Facebook oldalán láttam, és nagyon megfogott, úgyhogy muszáj volt kipróbálnom. Elsőként fehérre festettem a körmeimet, aztán szivacsos technikával kék-lila színátmenetesre csináltam. Sajnos több kéket használtam és kevesebb lilát, így a végeredményben a lila szinte alig látszik és inkább a kék dominál. Ezután jött feketével a házak megfestése, végül az ablakok, fedőlakk és készen is van :) A körömágyamnál nem lett túl szép, mert a szivacsozás miatt az egész ujjam kék lett, és utólag nem tudtam eléggé lemosni a fölösleges festéket, pedig több időt töltöttem el a körömlakklemosós fültisztítóval, mint a minta megfestésével :) A pontokat most nem a pontozómmal csináltam, hanem egy fogpiszkálóval, mert azzal könnyebb kicsi pontokat készíteni.











Ilyen volt a színátmenetes festés még a házak elkészítése előtt:


A videó, amit alapján készült: