2012. február 22., szerda

You belong to me

Ez az alkotás naaaagyon nagyon nehezen készült el. Eredetileg valami teljesen mást terveztem mára. Végül kiválasztottam, hogy egy Essence színt fogok használni alapszínnek, amit még eddig nem használtam. Mindenképpen tavaszias színt szerettem volna, hiszen olyan tavasziasan szép idő van ma. Első próbálkozásra egy saját kézzel rajzol mintát szerettem volna, de nem sikerült egyáltalán, így lemostam, és kezdtem elölről. Másodszorra elővettem a körömnyomdát, két körmömön kipróbáltam egy mintát, de nem tetszett, úgyhogy lemostam, megint meg kellett várni, amíg az a kettő megszárad :)) És itt még mindig nincs vége, mert elővettem két másik mintát, hogy az egyik majd csak tetszeni fog, kipróbálgattam, majd újabb 6 körömről mosás, újrakenés, száradás :))))
Aztán már végül kínomban döntöttem emellett a minta mellett, de a végeredmény most még jobban tetszik, mint, amit eredetileg elképzeltem volna. Szóval szerintem egész jó lett:





Ezt a képet pedig még az összes elrontott próbálkozás előtt készítettem, csak azért, mert ez a szín nagyon nagyon tetszett még önmagában is:


4 megjegyzés:

  1. Önmagában is tényleg nagyon aranyos a szín, kis babarózsaszín. Amúgy tökre szép lett a minta is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Babakékre gondoltál? :)
      Amúgy köszönöm szépen, aranyos vagy! :)

      Törlés
  2. ugyan ilyen körömlakkot vettem :)

    VálaszTörlés