2012. október 27., szombat

Egy kis helyzetjelentés

Sajnálom, hogy mostanában így el vagyok tűnve, de kaptam munkát, és sokat dolgoztam az elmúlt 2 hétben. De most van egy jó és egy rossz hírem is. A rossz, hogy ez a munka borzasztóan tönkretette a körmeimet ennyi idő alatt is, több tövig letört, másik kettő elkezdett kettéválni, szóval valami borzalom, milyen állapotban vannak a körmeim, ezért nem is mutatok róluk most képet sem, nem akarok senkit megijeszteni :) Most teljesen csutkára kellett vágnom mindet, úgyhogy kell egy kis idő, amíg megint tudok velük kezdeni valamit.

A jó hír pedig az, hogy felmondtam a mai napon! Igen, kemény 2 hetet bírtam ki! Ahova először helyeztek, 14,5 órát kellett dolgozni egyhuzamban, aztán csütörtökön közölték, hogy áthelyeznek másik üzletbe (persze kétszer olyan messze itthonról, mint az előző volt). Ma reggel bementem, ott meg kijelentették, hogy a beosztás úgy néz ki, hogy 2 nap munka, 2 nap szabad, DE: A 2 nap munka úgy néz ki, hogy reggel 5-től este fél 10-ig. És ehhez még utazzak 1 órát reggel és egyet este. No persze. Kezdjük azzal, hogy az első buszom 5-kor indul itthonról, úgyhogy még ha akarnék se tudnék beérni, de most már nem is akarok. Szépen szedtem a sátorfámat, és délelőtt 10-kor már itthon is voltam.

Na, de nem is akarlak tovább untatni titeket életem nehézségeivel, a lényeg, hogy még egy kicsit tartsatok ki, hamarosan - amint a körmeim kicsit regenerálódtak - jövök megint!

10 megjegyzés:

  1. sajnálom, hogy rosszul jártál! :(
    várok!;)

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom, hogy nem sikerült a munka. Ez nagyon rossz munkahely ha egész napod rámegy hajnaltól késő estig. :(
    Én 3 műszakos vagyok, de mindig fél napom szabad és a hétvégém. Jó, néha bevállalom a szombatot,de azt megfizetik. Nincs nagy fizetésem, kb. 90 körül van, túlórával egy százas esetleg, de jobb mint a semmi. :)
    Drukkolok, hogy mielőbb találj egy jobb állást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, már kilátásban van egy, de legközelebb csak januártól :( Remélem, jobb lesz már...

      Törlés
  3. Az a 2 hónap hip-hop eltelik. Csak hát karácsony előtt gondolom különösen jólesne a fizetés... :(
    Kitartás! És remélem a következő munkahelyed már tetszeni fog. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, fontos szempont volt, hogy legyen miből karácsonyozni. Azért addig még megpróbálok találni valami kis karácsony előtti idénymunkát egy kis zsebpénzért :)

      Törlés
  4. Az előző munkahelyeden sajnos szó szerint körmöd szakadtáig dolgoztál. :D
    Bocs a humorért, de ezt nem hagyhattam ki. :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Néha felnézek, de sajnos mostanában nem látok semmi újat. Bár lehet, hogy csak elkerülte a figyelmem. Remélem nem hagyod abba a blogolást, tök jó mikor új lakkokat tesztelsz és megírod a véleményed, új mintákat mutatsz, meg hogy miket vásároltál. :)
    Türelmesen várom, hátha újra írni, fotózni kezdesz! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, jól esik, hogy hiányoltok!
      Nem fogom abbahagyni a blogolást, csak az a helyzet, hogy még azóta sem tudtam megnöveszteni a körmeimet, és most borzalmas állapotban vannak. A gyűrűs ujjamról, amikor már épp kezdett normális méretű lenni, újra letört teljesen tövig, úgyhogy díszíthetetlen és fotózhatatlan állapotok uralkodnak még.
      De nem felejtettelek el titeket, és nem fogom befejezni a blogolást, csak most regenerálódó szünetet tartok :)

      Törlés
  6. Okés, remélem mihamarabb rendbejönnek a körmeid. Nekem néha lapjában törik, rétegenként, de túlélem. ;-)
    Perpill bordók, előtte világoskék volt, az annyira nem jött be, fura volt a kezemen. Gondoltam 130 ft-ot megért az essence lakk. Igaz lábra volt írva de nem baj! :-D
    Na majd néha felnézek hátha van vmi újdonságod. ;-)

    VálaszTörlés